Lukács Márk

Borászati és szőlészeti vezető
Brief info

Folytatva a családi hagyományokat, a középiskolai tanulmányaimat a borászok „Mekkájában”, Soós István Borászati Technikum és Szakképzőben kezdtem meg 2009-ben. Érettségi után lehetőségem volt három évig maradni még, és megszerezni két technikusi oklevelet is (Élelmiszeripari technikus és Bor – és pezsgőgyártó technikus). Azt itt megszerzett sokrétű tudást nagyapám borászati vállalkozásában kamatoztatom mindennap.
Az iskola szervezésében lehetőségem nyílt részt venni egy öthónapos olaszországi tanulmányi úton 2014-ben. A külföldi cserediák gyakorlat során életre szóló élményekkel gazdagodtam, valamint megismerhettem a jelenlegi menyasszonyomat, aki szintén a szakmában helyezkedett el.
A családi vállalkozásban, nagyapám szavaival élve, mindenkinek mindenhez értenie kell, így nem csak a borászati feladatok során használt berendezéseket, hanem a szőlészethez kapcsolódó gépeket, traktor- és szőlőkombájn kezelését is elsajátítottam.
Az értékesítésünk jelenleg 85%-ban lédig, és 15%-ban palackos bor. A jövőbeli terveink között szerepel ennek az aránynak a megváltoztatása is. Lédig boroknál törekszünk arra, hogy minden évben hasonló tételt készítsünk. Palackos boroknál teljes mértékben kihasználjuk az adott évjárat kínálta pozitívumokat. Értem ez alatt például: a 2019-es évjáratú Olaszrizlingünket, melyet egészen magas, 22 mustfokkal szüreteltünk. Az ebből készített bort 14,5 v/v% alkoholtartalommal, kerek savakkal, és csodás mediterrán íz- és illatjegyekkel palackozhattuk.

What They Say

Clients Testimonials

Anna Diaz

Wine is one of the most civilized things in the world and one of the most natural things of the world that has been brought to the greatest perfection, and it offers a greater range for enjoyment.

Anna Diaz

Customer
Jessie Hill

The service my friends and I received from them was first class. The displays give a stylish impression which is unique and different. I would have no hesitation in recommending this compnany.

Jessie Hill

Customer
Gail Hanson

Welcome to our online store! Our company is so proud to introduce the 2012 Duckhorn Vineyards Napa Valley Chardonnay! Purchase 12 or more bottles of these select wines (750ml) and get 10% off!

Gail Hanson

Sommelier